Olaszországi úti beszámoló - A tizeshonvédek nyomában 2018. augusztus 2-6.

A 10-es honvédek nyomában

Olaszországi úti beszámoló

„Olasz égnek felhőrongya,

nem egyéb, mint szemfedél!”

Sassy Csaba, 1918

         Amikor napjainkban az észak-olaszországi Dél-Tirolra gondolunk, akkor legtöbbünk számára a páratlan természeti szépségek, a kiváló és vadregényes túra- és síútvonalak, nem utolsó sorban az irigylésre méltó gazdagság és nyugalom jut eszünkbe. Száz évvel ezelőtt azonban, a Nagy Háború idején, a korabeli köztudatban e vidék a rettenetes csatáiról vált hírhedtté. A rendkívüli földrajzi körülmények között, gyakran 2000 méter tengerszint feletti magaságban megvívott ütközetekben, több mint 50.000 osztrák-magyar honvéd lelte halálát pusztán a lavinaomlások és fagyásos sérülések következtében. Az áldozatok között sajnos szép számmal bukkannak fel borsodi és miskolci nevek is. Ennek oka, hogy az egykori miskolci 10-es honvéd gyalogezred – melyet anno „Miskolc házi ezredeként” emlegettek és az első világháborúban számtalan alkalommal szereztek dicsőséget városunk és megyénk számára – a háború utolsó három hónapját az olasz fronton, a Hétközség-fennsíkon töltötte. A centenárium apropóján idén nyáron a miskolci 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület emléktúrát szervezett kettős céllal: egyrészt megtekinteni a korabeli csaták helyszíneit, másrészt tisztelegni az egykori hősök emléke előtt.

         Az emléktúrára augusztus 2–6. között került sor. A szervezésben Szopkó Róbert egyesületi elnök mellett Feledy Péter, az egyesület doyenje vállalt kiemelkedő szerepet. Az útnak induló hétfős csapatot az egyesületi tagok mellett a Herman Ottó Múzeum két muzeológusa alkotta. Az elmúlt hónapokban a 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a múzeum között kiváló munka és emberi kapcsolatok alakultak ki. A két szervezet a maga módján, más feltételek és lehetőségek mellett, de ugyanazért a célért dolgozik: a miskolci 10-es honvédek hagyományainak és emlékének méltóképpeni megőrzéséért és ápolásáért, a 10-es honvéd kultusz feltámasztásáért. Ennek az együttműködésnek lett a koronája ez a feledhetetlen utazás.

         Az utazás eseményeinek, programjának részletes bemutatása előtt azonban érdemes röviden feleleveníteni a korabeli események történelmi hátterét.

10-esek az olasz fronton:

Az utolsó puskalövés – A brenta-völgye

A 10-esek 1918 augusztusának utolsó napjaiban – immár gyakorlatilag négy év folyamatos frontszolgálatot követően – érkeztek meg az olasz frontra. A Brenta völgyben az éjszakai kirakodást követően éjjeli menetben indultak meg egy nyaktörő úton utolsó állomáshelyükre, az ún. Hétközség-fennsíkra. Az 1500 méter tengerszint feletti magasságban fekvő területen a Sasso rosso nevű hegyet szállták meg. A stratégiai fontosságú csúcsról jól be lehetett látni a Brenta folyó völgyét.

         Az ezred honvédjei a háború utolsó két hónapjában nemcsak az olaszok tűzétől szenvedtek, hanem az ez idő tájt pusztító járványtól, a spanyolnáthától is. Az ezred a legvéresebb harcait október 11–15. között vívta a szemben álló, jól felszerelt olasz egységekkel. A szakadó esőben lefolyt ütközetben a legnagyobb veszteségeket az olasz tüzérség pergőtüze okozta, de a 10-esek mindvégig kitartottak.

A Brenta völgye, 1918

/A fotó a Herman Ottó Múzeum 10-es honvéd gyűjteményéből származik./

Október utolsó napján az ezred leereszkedett a Brenta völgybe és Borgo városka mellett foglalt el állásokat. A 10-esek kapták feladatul, hogy fedezzék a magyar csapatok visszavonulását a térségből és utóvédharcokat folytassanak az előre nyomuló olasz csapatokkal.

         November első napjaiban folyamatos harcok közepette az ezred fokozatosan vonult vissza. A szemben álló felek november 3-án ugyan megkötötték fegyverszünetet, de az csak egy nappal később lépett életbe. Erről a tényről azonban a frontvonalban még harcban álló csapatokat – köztük a 10. ezredet – azonban nem értesítették. Az utolsó puskalövés november 4-én dördült el. Az ezred megmaradt utolsó fegyveres egységei a következő napon végleg letették a fegyvert és olasz fogságba kerültek.

Az olasz front – Hétközség-fennsík, 1918

/A fotó a Herman Ottó Múzeum 10-es honvéd gyűjteményéből származik./

Centenáriumi emléktúra

         A csapatunk augusztus 2-án a kora reggeli órákban kelt útra. Hosszú, 12 órás utazás várt a résztvevőkre. A szlovén hegyek között utazva, már sejteni lehetett ugyan, hogy milyen látványra számíthatunk, de Dél-Tirol káprázatos hegycsúcsai minden képzeletet felülmúltak. Mindannyiunkat leírhatatlan érzés kerítette hatalmába, amikor megkezdtük utazásunk utolsó szakaszát: a Hétközség-fennsíkra vezető szerpentinen való felkapaszkodást. Itt már érezni lehetett, hogy az elkövetkező napokban egy egészen különleges utazásnak lehetünk a részesei. Szállásunk a festői szépségű Roane településen volt. Az első nap végén szobáink erkélyéről a lenyugvó nap által megvilágított, hegykoszorúk ölelésében fekvő Hétközség-fennsík lankás dombjainak sziluttjeiben gyönyörködhettünk.

Az első nap

         Az utazás fő szervezője, Szopkó Róbert minden napra gazdag, de bizonyos értelemben csalóka programot állított össze. Utóbbi jelző használata magyarázatra szorul, hiszen ritkán találkozhatunk vele egy úti beszámolóban. A program szerint a megtekinteni tervezett helyszínek látszólag közel feküdtek egymáshoz – max. 50 km –, ezért első pillanatra indokolatlannak tűnt az utazásokra tervezett idő hossza. A magyarázatot azonban már az első napon megkaptuk: a helyi terepviszonyok mellett, a kanyargós szerpentineken való haladás embert – sofőrt – próbáló feladat és lényegesen időigényesebb, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. A mikrobuszban töltött órákért azonban sokszorosan kárpótolt az a látvány és panoráma, amiben három napon keresztül gyönyörködhettünk.

         Az első úti célunk: Pasubio. Az első világháborút követően az olasz hivatalos szervek monumentális emlékművekben gyűjtötték össze az elesettek földi maradványait. Ezek egyike az 1926-ban épített Pasubio, ahol lélegzetelállító környezetben több mint 5.000 katona alussza örök álmát. Az Ossariumnál koszorúszalag elhelyezésével tisztelegtünk emlékük előtt.

Pasubio: Ossarium

         Innen a festői szépségű, középkori városba, Rovertoba vezetett az utunk. A rövid városnézést követően megtekintettük a Castalbraco család által a 14-15. században épített kastélyban berendezett Museo Storico Italiano della Guerra című kiállítást. Különleges élményt jelentett a vártörténeti és a 16-19. századi fegyvertörténeti kiállítás megtekintése is, de elsődleges célunk „A Nagy Háború” című állandó tárlat meglátogatása volt. Ez egyike a legjelentősebb és leggazdagabb e korszakkal foglalkozó olasz kiállításoknak. A tárlat rendezői különösen nagy hangsúlyt fektettek az első világháború idején rendszerbe állított új tömegpusztító fegyvereknek, a tömegpropaganda megjelenésének és a civilek elleni erőszaknak. A kiállítás különlegessége, hogy önálló termet szenteltek a katonai repülésnek és itt állították ki az egyetlen megmaradt eredeti olasz repülőt, mely részt vett az első világháború harcaiban.

A nap záróprogramjaként ellátogattunk Dél-Tirol tartományi székhelyére: Trentóba. A nagy történelmi múlttal rendelkező település 1919-ben, az első világháborút követően került Olaszországhoz. Ez volt utazásunk egyetlen állomása, ahol nem első világháborús emlék helyet tekintettünk meg. Ezt talán nem kell különösebben indokolni, hiszen a település legjelentősebb műemléke, a dóm, mely 1545 és 1563 között a híres tridenti zsinatnak volt a helyszíne.

Második nap

Forte Belvedere

         A délelőtt programjaként ellátogattunk az eredeti állapotában helyreállított Forte Belvederéhez. A századfordulón épült erődítmény egykor az osztrák-magyar határvédelem egyik legfontosabb dél-tiroli pillére, védműve volt. A nemrégiben rekonstruált erősség erőd-múzeumának megtekintése különleges élményt jelentett. Az egyedi installációknak köszönhetően pontos képet kaphattunk az egykori honvédek mindennapjairól. Bepillanthattunk a hálótermeikbe, az elsősegélyhelyekre, a konyhákba és természetesen a lő- és ágyúállásokba. Utóbbi esetében a 21. század hangtechnikájának köszönhetően – a kiállítás rendezői térhatású hangeffekteket játszottak be – egészen hátborzongató volt átérezni, mit is élhettek át az egykori tűzérek a csata közben. A látogató számára ugyanakkor egy kicsit ellentmondásos is az itt töltött idő, hiszen az erődből kilépve ma egy káprázatos, végtelen nyugalmat és békét árasztó tájkép tárul eléje és nehéz elképzelni, hogy száz éve e tájat a pusztítás és a halál járta be.

Következő úti célunk a Brenta-völgye volt, a 10-es honvédek utolsó harctéri állomáshelye. A völgyön végig haladva jutottunk el Borgo Valsugana városkába, ahol a településen tett sétán túl, megtekintettük a helyi, magán kézben lévő, rendkívül gazdag anyaggal bíró kiállítást.

Borgo Valsugana, háttérben a Hétközség-fennsík ormaival

Harmadik nap

         Utazásunk utolsó napján a Hétközség-fennsík egyik legjelentősebb településére, Asiagoba látogattunk el. A jelenleg 6500 lakosú várost 1916-ban gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé. A szemben álló felek egyaránt bombázták a hadászatilag kulcsfontosságú települést. Az első világháborút követően Asiagot újjáépítették és határában óriási márványtornyot emeltek, melyben több tízezer hősi halott nyert végső nyugalomra. Az épület belsejében egy kis kiállítás látható, illetve hatalmas réz könyvekben olvashatjuk a hősök neveit, köztük számos ismerős magyar név is felbukkan.

Asiago: akkor és most

Asiago, 1918 - 2018

/A fotó a Herman Ottó Múzeum 10-es honvéd gyűjteményéből származik./

Asiago napjainkban

Asiago - Ossarium

Névsorok

Asiago – Emlékmű

A torony sarkain álló ágyúk vigyáznak az elhunytak örök békéjére. Csapatunk itt is emlékszalag elhelyezésével tisztelget az elesettek emléke előtt.

A nap és tulajdonképpen az utazásunk zárásaként az 1700 méter magasan fekvő Monte Zebio nevű hegycsúcsra kapaszkodtunk fel. Ez egyike azon helyeknek, ahol érintetlenül maradtak meg a sziklába vájt lövészárkok és lőállások. Nehéz szavakba önteni mit érez ilyenkor az ember. Sajnos itt e sorok írójának is elfogy a tudománya, hiszen bármennyit olvashatunk e témában, nézhetjük a korabeli fényképeket, olvashatjuk az egykori naplókat vagy akár járhatjuk a múzeumok érdekesebbnél érdekesebb kiállításait, azt az érzést, amit ott a kőbevájt lövészárokban állva, a Hétközség-fennsíkot körül ölelő hegycsúcsokat nézve járja át az embert szinte lehetetlen megfogalmazni.

Monte Zebio

Záró gondolat: Ez az út egy kiemelkedő állomása volt a 10-es honvéd hagyományőrzésnek, a 10-es honvéd kultusz ápolásának. Természetesen a támogatók mellett köszönet és elismerés jár a fő szervezőnek is, nem utolsó sorban abban bízva, hogy kellő inspiráció birtokában jövőre is megszervezésre kerül egy hasonló utazás.