Emléktúra a Magyaros-tető (Mogyorós-tető) visszafoglalásának 100 éves évfordulójának tiszteletére. A miskolci 10. honvéd gyalogezred rohamcsapatainak részvétele a magaslat visszavételében. 1917. március 08. – 2017. március 08.

2017.03.10 11:45

A 10.-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület az első világháború 100 évvel ezelőtt lezajlott miskolci emberekhez köthető eseménye kapcsán emléktúrát szervezett a harcok egykori helyszínére, Erdélybe. Az Egyesületünk az emléktúra szervezésében nagy támogatást kapott Gergely András, csíkszentmártoni polgármester Úrtól, aki a Miskolcról érkezett résztvevők elhelyezésben, ellátásában és utaztatásában nyújtott segítséget. Különösen jól jött a segítség az emléktúra helyszíne megközelítésében, mivel az oda vezető hegyi utak személyautóval nehezen járhatóak.

Az emléktúra reggelén terepjáróval jutottunk el gyalogtúránk kiinduló pontjára, az Úz folyó völgyében található emlékkápolnához. Az emlékkápolnát az első világháborús harcok emlékére építették a miskolciakkal együtt harcoló munkácsi honvéd gyalogezred katonái.  

Az emléktúra résztvevői együtt - közöttünk számos környékbeli település polgármestere - erdei utakon indultunk felfelé Magyaros-tetőre vagy ahogyan a helyiek nevezik Mogyorós-tetőre. Velünk tartott többek között a helyi közbirtokosság vezetője, Csíkszereda város polgármestere és két szerzetes is. Külön érdekesség, hogy a miskolci 10. honvédek lobogójának másolatát, amelynek eredetijét Mezőkövesd városa adományozta az alakulatnak a csíkszeredai polgármestere vette magához és hozta fel a csúcsra. Elkísért bennünket a területet jól ismerő helybéli erdész is, aki a felfelé vezető úton folyamatosan mesélt az egykori harcok mai napig is látható nyomairól, megmutatta a tábori építmények, barakkok helyét, árokrendszerek, fedezékek maradványait. Hiába múlt el majdnem száz év nem kell sokáig keresni és az ember ráakadhatott a harcok tárgyi nyomaira is, lőszerhüvelyek, felszerelési tárgyak, amelyeket kísérőnk nemes egyszerűséggel csak „vasaknak” nevezett. A csúcsra érve megértettük, hogy miért is volt olyan fontos a magaslat birtoklása a szemben álló feleknek.

A történelmi Magyarország határán álló stratégiai fontosságú Magyaros-tetőről ellenőrzés alatt lehetet tartani a Keleti-Kárpátok, kettő járható folyó-völgyét. Ezért döntött az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetése, hogy 1917. március 08-án egy jól előkészített rohamot indít a Magyaros-tető oroszoktól történő visszafoglalására. A magyar hadtörténelem egyik kiemelkedő haditettének sikerében nagy szerepet játszottak a főleg a 10. honvéd gyalogezred katonáiból szervezett rohamcsapatok. A világháború speciális alakulatának számító „rohamisták” a győzelem jeléül a miskolci 10. honvédek ezredzászlaját tűzték ki a magaslatra. A matyó hímzéssel díszített „Máriás” nemzeti színű lobogót Mezőkövesd városa adományozta az alakulatnak.    

Ezért is volt fontos a 100 évvel ezelőtti események tiszteletére a szervezet emléktúrán, a miskolci 10. honvéd gyalogezred hagyományőrzői korhű egyenruhában és felszerelésbe öltözve ismételten felvitték a „Máriás” ezredzászlót a Magyaros-tetőre.

 

Az emléktúra legfelemelőbb pillanati közé tartozott, amikor a fenyvesekkel övezett tisztáson, a Kárpátok vonulatival a háttérben szerzetes testvéreink által a 10. honvédlobogó alatt celebrált tábori misén együtt imádkozhattunk a hősökért.

Az emléktúra zárásaként Úz-folyó völgyében lévő katonai temetőben díszőrséget álltunk és elhelyeztük az emlékezés koszorúját a környékbeli harcokban elesett magyar honvédek temetőjében lévő emlékmű talpazatára. A világháborús temető nemcsak az első, hanem a második világháborús katonák nyughelye is egyben, akiknek sírhelyét fakeresztek jelzik. Az első világháború során elesettekről részletes temető regiszter készült, ezek alapján meg van a lehetősége annak, hogy a nagyszámban itt eltemetett Miskolc környékéről bevonult magyar honvédek sírhelyeit beazonosíthassuk.

Örvendetes hír, hogy Gergely András polgármester áldásos tevékenységének eredményeként, helyi közadakozásból idén nyáron ismét felállításra kerül a miskolci 10. honvéd gyalogezred emlékműve.miskolci 10. honvéd gyalogezred emlékműve.