A gorlicei áttörés 100. évfordulója

2015.05.16 10:59

A nagyhaboru.blog.hu-n megjelent beszámolónk:

A 10-es Honvéd Egyesület szokásos kiindulópontja ismét Miskolc volt. A Kassa, Eperjes, Bártfa vonalon szeltük keresztül Szlovákiát, s érkeztünk meg Lengyelországba. Útközben több katonai temetőt is útba ejtettünk, ezekről is szeretnék írni egy-egy mondatot. Az első ilyen temető a smerekowieci volt, itt egy magyar hősi halott alussza álmát, Szász Sándor, aki a szegedi 3. huszárezred katonája volt. Megfogja az embert a központi helyen lévő kereszt felirata is: „Egyetlen lélegzete voltunk azon millióknak, akik megmentették a hazát.” A katonai emlékek nyomában járva nagy segítségünkre volt Bedécs Gyula: A Kárpátok hágóin át Galíciába című műve. A szerző véleménye szerint a malastówskai emlékhely a legszebb fekvésű, így nekem is nagy várakozásaim voltak. Nem csalódtam, csodálatos helyről beszélünk, leírni nem tudom, illetve nem is érdemes, beszéljenek a képek. A megszokott rendben álló fejfákat nézve egy helyen megakad a szemünk egy zsidó vallású katona sírján. 

A temetőkben tett rövid látogatások után értünk a rendezvény fő helyszínére, ahol már zajlott a hadijáték - nagyjából egy focipályányi területen... Az érdeklődés hatalmas volt, a felépített lelátórészeken kettes sorban álltak az emberek, sajnos, akik egy kicsit később érkeztek azoknak a „kilátásai nem voltak túl jók”. A hagyományőrzők között már ismerős arcokkal találkoztunk, legtöbbjük Limanovában és Esztebneken is beöltözött. A csata végkimenetele már 100 éve ismert: áttörtek a német és osztrák-magyar csapatok, majd elindultunk előre. A hadijáték Sekowa település mellett zajlott, ebben a faluban van egy nagy, de félreeső, magas kőfallal körülvett temető, amit az orosz és olasz hadifoglyok építettek. Az első napot ezzel zártuk.

A második nap programja Gorlice városka múzeuma, temetője és Luznában a Pustki-domb meglátogatása volt. A gorlicei múzeumban található terepasztal nagyszerű rálátást biztosít a helyszínre és az eseményekre. Normál helyzetben a múzeum vasárnap zárva tart, de ez a hétvége más volt. Május 3-a Lengyelországban az alkotmány ünnepe, ehhez még itt helyben hozzájött a 100 éves évforduló. A nagy gorlicei temetőben szombaton megemlékezés volt, szerencsére sok náció színeit fedezhettük fel a koszorúkon. 425 osztrák-magyar katona nyugszik itt, külön öröm volt számunkra, hogy a fejfákon felfedeztünk egy tízes honvédet, Polonkai Lajost. A kétnapos túránk utolsó állomása a luznai temető volt. Ez egy magaslaton, a Pustki dombon épült, itt is rengeteg ismerősen csengő névvel találkozhatunk, aki erre jár, ezt se hagyja ki! A monumentális szó a legalkalmasabb arra, hogy kifejezzem, az ott látottakat.

Ha valaki hasonló túrán gondolkodik, annak mindenképpen ajánlom a fent leírt helyeket, természetesen számos olyan helyszín van, amit most nem jártunk be, de érdemes megnézni. Lengyel barátaink, nagyszerűen és egyértelműen kitáblázták a temetők helyszíneit. Kiváló segítség, támasz még a fent említett könyv, aminek egyébként létezik az olasz frontra specializálódott változata is.